A Levellers úgy feszült neki anno a Thatcher-éra vaspolitikájának, mint az angol polgári forradalom jeles alakja, Oliver Cromwell a királypártiaknak, és ugyanúgy legenda is lett. Többedszer zenélnek nálunk.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Hogy a szó és a zene mennyire veszélyes fegyver, most kiderül a Hajón. A Levellers punkja nem köpködő, kivagyi punk, de középső ujjat mutat mindazoknak, akik megérdemlik. Alapvetően brit folk ez, ami punkos, kocsmai energiával pörög. Vélemény van, mindenkiről, minden szinten. Szókimondás van, görbetükör-tartás, és úgy általában a hatalom fikázása, hiszen ne legyenek kétségeink: a hatalom célja a hatalom maga.
A Levellers húsz éve is időszerű volt, akkor és ott egy nemzedék világfelfogását határozták meg, kimondták, amit kevesen: meztelen a miniszterelnöknő, véleményt formáltak és identitást alakítottak. Ugyanakkor azon kevés bandák közé tartoznak, akik aktuálisak is tudtak maradni, sőt ma, a globalizáció, a válság, a szakadék szélére sodródás idején még inkább azok. Nekik aztán tényleg mindegy, hogy a Glastonbury többszázezres közönsége elé állnak-e ki, vagy épp pártucat rajongó elé valamelyik kiskocsmában, mindenhol ugyanazt az energiát szabadítják fel. Készülj az össznépi pogóra!

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek