Hová is utazhatnánk, ha a pénztárcánk még éppen megengedi és síelni szeretnénk? Két jól bejáratott ország azonnal kínálja magát: Szlovákia és régi jó ismerősünk, Ausztria. Vessünk egy pillantást az utóbbira – a teljesség igénye nélkül!
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Egyszer megpróbálták összeszámolni az osztrák sípályák összes hosszát, de a próbálkozás hamvába holt – s nem a matematikán múlt! A kisebb-nagyobb síterepek folyamatosan változnak; itt bezárnak egyet, helyette építenek három másikat. Az egyik legnagyobb változás a hazánktól – ha nem is optimális, de belátható és elérhető – távolságra, a Stájerország szívében fekvő Schladmingban, Ausztria öt, egyben a világ egyik legjobb síterepén történt. A minőségre itt egészen biztosan nem lehet panasz, hiszen az idei szezon gyakorlatilag a 2013-as alpesisí-világbajnokság főpróbája, ahol – vélhetően – sikeresen vizsgázik majd az osztrák szervezőgárda.
Tavaly decemberben az immáron tradicionálisnak tekinthető schladmingi nyitópartin – igaz, a még műhótól keretezett Planai árnyékában – a Natalia Kills–Marlon Doudette–30 Seconds To Mars triót hallgathatta a közönség. Az idei szezonra mintegy 150 millió eurónyi befektetés vélhetően gyorsan megtérül: a síbérletenként 270 felvonót és majd 900 kilométernyi sípályát „megvásárló” léces és/vagy deszkás látogató mindent megtalál, amire csak szüksége lehet: a sípályák mellett olcsóbb és drágább szállodákat, panziókat, wellness-központokat éppúgy, mint elfoglaltságot a (kis)gyermekes családoknak vagy az extrém sportokat kedvelőknek.
Az osztrák vendéglátás világhíres, így egyáltalán nem meglepő, ha magyarul beszélő pincérlánnyal, szobalánnyal vagy baristával találkozunk. Hogy ez mennyire így van, elég egy kicsit kimozdulni a Dachstein-Schladming régióból és egy görbe hétvégére átruccanni (bő másfél órás autóút) a festői szépségű Wolfgansee-hez, Strobl városkájába, ahol szintén hasonló minőségű szállásokat, sportolási lehetőségeket találunk. Honfitársainknak minden igényt kielégítő szállást és szolgáltatásokat találnak például a Hotel Seethurnben, ahol a németet nem beszélők is könnyen eligazodnak, lévén a személyzet kiválóan bírja a magyart.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek