A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválról a zsűri díjával távozó Polisse-t ősszel hatalmas sikerrel vetítették a francia mozik, a magyarországi bemutató azonban tovább várat magára a korhatárbizottság 18-as besorolása miatt.
Kapcsolódó cikkek
A 2011-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűri díjas filmje kényes témát dolgoz fel, kétségkívül megrázó és érzelmileg megterhelő módon, ugyanakkor ezt nagyon magas művészi színvonalon és direkt erőszak- vagy szexualitásábrázolás nélkül teszi. A film a magyar forgalmazó szerint nemcsak alkalmas arra, hogy 16-17 éves kiskorúak megnézzék, de olyan kérdéseket is feszeget, amelyekkel ez a korosztály nap mint nap szembesül. Nagyrészt a Polisse őszinteségével és bátorságával is magyarázható a sikere: csak Franciaországban kétmillióan nézték meg, egy olyan témát hozott be a közbeszédbe, amelyet általában a szőnyeg alá söprünk, pedig nagy szükség lenne rá, hogy nyíltan beszéljünk róla.
A filmet a magyar korhatárbizottság 18-as korhatár-kategóriába sorolta, ezzel szűkült a hazai célközönség létszáma. A film forgalmazója, a Mozinet Kft. fellebbezett az elsőfokú döntéssel szemben, ám mivel a másodfokú hatóság a fellebbezési eljárást 40 nap alatt bírálja el, a Polisse a magyar mozikba széleskörűen a korábbiakban meghirdetett március 1. helyett csupán március 29-én kerül. A film első vetítései a Frankofón Filmnapok keretében lesznek.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek