A Fővárosi Nagycirkusz immáron kilencedik alkalommal ad otthont a Nemzetközi Cirkuszfesztiválnak, mely évről évre a szakma krémjét csődíti össze egy porondra, hogy az erős mezőnyből kiszemezgethesse a legjobbakat.
A fesztivál egyrészről szemet gyönyörködtető kulturális ünnep, másrészről viszont verejtékes verseny is a résztvevők számára, hiszen sok fiatal tehetségnek a szó legszorosabb értelmében igazi kiugrási lehetőséget teremt a budapesti helyszín. Így a nézők garantáltan a cirkuszművészet legjavába kóstolhatnak bele a parádés zsonglőrmutatványoktól a vakmerő állatszelidítő számokon át egészen az elmésen koreografált bohóctréfákig.
Összesen 18 országból érkeznek artisták, akik két csoportra osztva versenyeznek majd a nagy dicsőséggel és szakmai reputációval járó díjakért, melyekre idén öt hazai produkció is esélyes lehet.
Összesen 18 országból érkeznek artisták, akik két csoportra osztva versenyeznek majd a nagy dicsőséggel és szakmai reputációval járó díjakért, melyekre idén öt hazai produkció is esélyes lehet.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek






