- Úgy néz ki, mintha egy kicsit feszült lennél, ez a koncert előtti egészséges izgalom jele?
 
- Igen, ahhoz, hogy koncerted lesz, soha nem lehet hozzászokni. Az izgalmat az hozza ki, amikor már jóval a buli előtt ott vagy és látod, hogy milyen helyen fogsz játszani. És közbenegyre gyűlnek a Heaven Shall Burn pólós arcok.  
 
- Nehéz volt elérni ezt a szintet a bandával? 
 
- Igazából nem volt nehéz, soha nem is gondoltuk volna, hogy nehéz lesz, de azt sem, hogy ennyire bejön. A zenekar arról szólt, hogy pár barát összejön és olyan zenét játszik, amilyet szeretne. Néha megpróbálom külső szemlélőként nézni, és akkor még én is meglepődök, hogy mivé is nőtte ki magát ez az egész. Nem szálltunk el azért magunktól, mindannyiunknak van civil állása, én jogász vagyok, az énekesünk (Marcus) ápoló, a dobos (Matthias) még egyetemre jár, de ha végez, akkor tanár lesz belőle. A másik gitárosnak (Alexander) van egy stúdiója, producerkedik is, és a basszerosunk (Eric) pedig fizioterapeuta.Rendes hétköznapi életet élünk, leszámítva azt, hogy 50-60 koncertet adunk általában évente. Nem úgy, mint más banda, aki van úgy, hogy 200 koncertet is lenyom ugyanennyi idő alatt. Persze hívnak minket is sok helyre.Szelektálnunk kell, kiválasztjuk azokat a bulikat, amik ígéretesnek tűnnek és csak azokon lépünk fel. De a válogatósdi ellenére nem tartjuk magunkat nagy zenekarnak, nem is érezzük azt, hogy azok lennénk. Ez nem sztárallűr, csak ennyi fér bele az időnkbe.  
 
- Mi alapján döntitek el, hogy melyik buli ígéretes? 
 
- Például a Hegyaljára úgy jutottunk el, hogy azelőtt novemberben koncerteztünk Pesten.Hatalmas banzáj volt, az emberek nagyon érezték a zenekart, a vendéglátás elsőosztályú volt. Amikor hívtak minket- a novemberi élményekre való tekintettel -, szinte gondolkodás nélkül mondtunk igent. Az sem elhanyagolható tényező, hogy haver zenekarok mit mondanak a helyszínről. Ha azt halljuk, hogy nagyon állat buli volt és a körülmények is jók, akkor megyünk, ha hívnak. 
 
- Mivel telik a koncertek előtti idő? 
 
- 8-9-kor kelek, olvasok egy keveset, aztán lenézek az épp aktuális koncerthelyszínre és felderítem a terepet. Ha van ott, vagy a környéken uszoda, akkor lemegyek és úszok egy pár hosszt, utána kaja, olvasás és máris a cuccokat kell állítani. A személyzetnek segítek, amit lehet, interjúkat adok, meg ilyenek... A többiek lusták, ők egész nap lazulnak, ezért kell igazából majdnem mindig nekem interjút adnom (nevet). 
 
- Rajta vagytok most valami új dolgon? 
 
- Lesz új lemez, el is kezdtünk rajta dolgozni, de nem hiszem, hogy 2012-re meg fog jelenni. Nagyon kényelmesen írjuk a számokat, nem sietjük el, nem akarunk ráfeszülni. Nem fogunk megjelentetni azért egy lemezt, mert már kell egy lemez. A jó munkához amúgy is idő kell, és nekünk az megvan, hiszen nem a zenéből fizetjük a számlákat. Nekünk ez a hobbink. 
 
- Csak ez? 
 
- Nem, szeretek úszni is és igazi fociőrült vagyok. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy a kedvenc Német klubomnak, a Carl Zeiss Jenának volt Torghelle Sándor a játékosa. Annyi látványos gólt lőtt a meccseken, hogy azokért mindig is hálás leszek Magyarországnak (nevet). Ha jól tudom, már nincs benne a válogatottban. Viszont még 2006-ban nagyon szépen játszott a német–magyar (0:2) barátságos meccsen.