Akár filmes programot is választhatunk Valentin napra, bőséges a kínálat. Miközben a magyarhangya a Bálintoknak próbálja visszahódítani a szerelmesek ünnepét az Odeonban, addig több más budapesti moziban bőszen romantikázhatunk.
A Pólus moziban február 14-én, kedden egész nap a szerelmesek ketten egy jeggyel nézhetik meg a kijelölt filmeket, azaz a Barátság extrákkal, az Őrült, dilis, szerelem és a Szilveszter éjjel című alkotásokat. Ezenkívül a pároknak ajándékkal kiegészített páros menüt is kínálnak. A Sugár moziban is ajándékra számíthatunk – ám itt kizárólag a hölgy nézők, akiknek egy női magazin korábbi lapszámával és illatmintával kedveskednek az aznapi vetítéseken.
A jeles nap alkalmából Belle és a Szörnyeteg is hazánkba látogat, hogy együtt ünnepeljék velünk A szépség és a szörnyeteg 3D-s (újra)bemutatóját. Február 14-én, kedden 14 és 20 óra között találkozhatunk velük a Cinema City Aréna moziban. A szervezők pedig arra biztatnak minket, hogy ne felejtsük otthon a fényképezőgépünket. Magát a filmet február 16-tól játsszák a magyar mozik.
A Művész moziban pedig – ahol aznap az Isztambult vetítik premier előtt, amit a rendezővel, Török Ferenccel zajló beszélgetés követ – kiterjesztik a szerelmesek napját, és február 15-én, szerdán 19.30-tól tartanak Megkésett Valentin címmel táncelőadással egybekötött vetítést: stílszerűen A szerelem művészetét nézhetjük meg az este folyamán. Sőt lehetőség nyílik ismerkedésre is egy internetes portál jóvoltából, a legszerencsésebbek pedig értékes ajándékokkal gazdagodhatnak.
Ami pedig a táncprodukciót illeti: a PR-Evolution Dance Company legújabb performansza rendhagyó módon már a Művész mozi nézőtéri várójából indul. Különböző helyzetekre, érzésekre épülő történeteknek lehetünk szemtanúi, melyekben nagy szerepet kap a humor is. Az előadás során a táncosok megszüntetik a hagyományos színpad-nézőtér közötti kapcsolatot, hogy a helyét átvegye egy sokkal interaktívabb előadásforma.
(est.hu összeállítás)

2 komment|Szólj hozzá!
aki nem tudja
cseh róbert
|
2012-02-15 18:37:20
Tik-Tak úr. az óra neve
cseh róbert
|
2012-02-15 18:36:50
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek