Attila és Vera vívja a ValóVilág tizedik párbaját
|
Attilának rendhagyó módon kevesebb ideje volt döntést hozni korábbi sorstársaival ellentétben. Két nap állt rendelkezésére, hogy megnevezze párbajellenfelét. Elmondása szerint nagyon nehéz helyzetben volt, hiszen csak 3 villalakó közül választhatott.
Fecón kívül – védettségének köszönhetően - bárkinek esélye lehetett a kihívásra, már csak azért is, mert mindhárman Attilát választották a kiválasztáson. Seherezádé, Vera és Csaba tehát nem ülhetett tegnap este nyugodtan a kanapén.
 
Attila érthető módon rendkívül ideges volt, hiszen a tét óriási. A monólógjában elmondta, hogy arra kell törekednie, hogy úgy válasszon, hogy biztosan visszajöjjön a párbajról, ez volt nála az elsődleges szempont. A választás ezért is volt nagyon nehéz, mégis olyan valakire kötötte a zöld kendőt, aki legalább olyan ellentmondásos karakter, mint ő. Így döntött végül Vera mellett. Elmondta, hogy miért neheztel Seherezádéra és Csabára, de a véget nem érő sérelmeit Verához intézte. Számára elfogadhatatlan, hogy Vera folyton az erkölcsről és jóságról papol, teszi ezt úgy, hogy mindig ő az, akinek a legintezívebbek a nézeteltérései a villában. A hazugságon alapuló rágalmak és az elmúlt hét lejárató hadművelete betette Attilánál a kaput.  
 
Vera saját viselkedésének köszönhetően tehát immáron negyedszerre is párbajozni kényszerül, ezúttal Attilával. Hogy kettejük közül ki az, aki negyedik villalakóként visszamehet vasárnap a villába, az a Párbajon kiderül. 
 
2012.02.18
|
Hajra vera nagy fogadason allok egy lanyal ha nyersz nekem az egy vagy lehetne ugy hogy hajra mindent bele szavazatok verara
Young-g
|
2012-02-19 22:04:46
Hajrá Vera!!!! Hagyd kint Attilát nagyon be van rezelve, ő sokkal jobban taktikázik, mint Vera
torma57
|
2012-02-19 17:06:24
A Vera pornóját kiadó " valaki" ,biztosan tud áldozni a bevételeiből , üdvöskéjének egy hét további bent tartására.
vaksi
|
2012-02-18 21:25:39
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
20:00
Gyilkosság nagyvonalakban 2.
amerikai filmdráma, 1995
20:00
Gyilkosságok péntek este
angol thriller, 1974 (feliratos)
20:00
A dolgok állása
amerikai krimi, 2009
20:15
Tökéletes bűnözők
amerikai akciófilm, 2010
20:30
Terhes társaság
amerikai vígjáték, 2010
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.