Tegnap lezajlott a ValóVilág 5. utolsó kiválasztása, ahol eldőlt, a pénteki párbaj egyik biztos résztvevője Fecó lesz. Fecónak csütörtökön kell megnezveznie, hogy három játékostársa közül kivel szeretné összemérni az erejét.
Hiába nőtt meg hétfőn újra a létszám a villában, a bent lévő tizennégy ember közül már csak Seherezádé, Fecó, Csaba és Attila van játékban, ám egyikük biztosan nem lesz ott vasárnap a fináléban, mert még pénteken, az utolsó párbajon kiesik. A tegnapi kiválasztás tétje tehát óriási volt, ráadásul ezúttal senki sem élvezett védettséget. Szavazategyenlőség esetén a legutóbbi párbajról visszatért Attilának kellett volna megnezveznie, hogy ki kapja meg a zöld kendőt, ám erre végül nem került sor, mert Fecó két jelet gyűjtött be Attila és Seherezádé egy-egy szavazatával szemben. Az eddig még „párbajszűz” Fecóra Seherezádé és Attila tette a jelét, Attila Fecótól, Seherezádé pedig Csabától kapott jelet.
Fecó monológjában kihangsúlyozta, hogy ezúttal sem rajta, sem Attilán nincs lila kendő, úgyhogy végre fennáll annak a lehetősége, hogy együtt párbajozzanak, de mivel a „Dumagépnek” Seherezádéval sem túl jó a viszonya, akár az utolsóként betmaradt lányt is választhatja ellenfelélül. Egyedül Csaba könnyebülhetett meg a tegnap este után, nem valószínű ugyanis, hogy Fecó őt vinné magával a megmérettetésre. Fecónak azonban nincs könnyű dolga, hiszen, mivel még nem volt párbajozni, nem tudhatja, hogy milyen kint a megítélése, ráadásul ideje sem lesz nagyon ezen gondolkodni, csütörtökön ugyanis meg kell neveznie párbajellenfelét.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek