Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Madagaszkár 3. 3D
|
olvasói:
7/10 (29)
A konkurens jópofa beszélő-animált állatos franchise-t, a júliusban érkező Jégkorszak 4-et beelőzve érkezik a Madagaszkár harmadik része, és benne persze Alex, az oroszlán, Marty, a zebra, Gloria, a víziló és Melman, a zsiráf.
Ők négyen a madagaszkári kalandozás (Madagaszkár), majd az afrikai kitérő (Madagaszkár 2.) után most már aztán tényleg, de tényleg, isten bizony visszatérnek „őshazájukba”, a New York-i állatkerbe – vagy legalábbis mindent megtesznek az ügy érdekében. Ám már megint sikerül eltájolni magukat, és ezúttal Európában kötnek ki. Talpraesett (?) hőseink azonban természetesen most sem adják fel, és megtalálják a módját, hogy útjukat Amerika felé vegyék: beépülnek egy vándorcirkusz társulatába, hogy velük átszelve Európát próbáljanak hazajutni.
 
A kicsit talán fáradt második rész után a Madagaszkár 3-ban elsősorban az jelent vérfrissítést, hogy a vadonatúj és az afrikai dzsungeltől eltérően egy cseppet sem kézenfekvő terep számos további jópofa állatfigura (és így számos további poén) bevezetésére ad lehetőséget. De szerencsére valami maradt a régiben, hiszen a főhősökön kívül visszatér a nem kevésbé mókás „futottak még”-gárda, azaz Julien király, a maki és az akciósztár pingvinek is.
 
Az első két rész rendezőpárosa, Eric Darnell és Tom McGrath mellé az újabb folytatásra Conrad Vernon (Shrek 2.) is beszállt, a forgatókönyvet pedig Darnell mellett nem más jegyzi, mint Noah Baumbach, A tintahal és a bálna direktora, az Édes vízi élet és A fantasztikus Róka úr társ-forgatókönyvírója. 
firkász
2012.06.08
|
Madagascar 3: Europe's Most Wanted
amerikai animációs film, 83 perc, 2012
Alex, Marty, Gloria és Melman még mindig azon igyekeznek, hogy visszatérjenek kedvenc állatkertjükbe. Az útjuk most Európán át vezet, egy utazó cirkusz segedelmével.
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2012. június 14.
1 komment|Szólj hozzá!
nagyon jó film
seki
|
2013-01-29 20:21:04
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2013. május 21., kedd

Konstantin

Sötétségben - Star Trek 3D

amerikai sci-fi, 129 perc, 2013

A nagy Gatsby 3D

amerikai romantikus filmdráma, 143 perc, 2013

A mennyországot választom

olasz életrajzi film, 125 perc, 2010

Emberrablás

dán thriller, 99 perc, 2012
18:05
A bársonyos bőr
francia romantikus filmdráma, 1964
18:05
A cowboy és az úrilány
kanadai romantikus vígjáték, 1998
18:15
X-Men: Az elsők
amerikai akciófilm, 2011
18:25
Lucy
amerikai filmdráma, 2003
18:55
Az utolsó csillagharcos
amerikai fantasztikus-akciófilm, 1984
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.