Sok rendezőt kísértett már meg a gondolat, hogy ne csak rendezzen, de „fessen” is, hiszen a filmvászon is csak egy vászon, a kamera és a játékidő pedig ezer lehetőséget ad arra, hogy a színeket, fényeket és formákat az alkotás folyamatában...
...a mű megszületése előtti, közbeni és utáni állapotban is megmutathassa egy ügyes kéz.
Azt talán túlzás lenne állítani, hogy rengeteg festői film született, de azért bőven lehet sorolni azokat a műveket az Andrej Rubljovtól az A Szakács, a Tolvaj, a Feleség és a Szeretőjén vagy a Rajzoló szerződésén át a Leány gyöngy fülbevalóval-ig, melyek egy-egy festmény megszületésének körülményeit mutatták meg, de talán senki sem ment el olyan messzire ezen az úton, mint Lech Majewski.
Az ezúttal nemzetközi stábbal dolgozó lengyel rendező és operatőr Pieter Bruegel Kálvária (máshol Keresztvitel néven ismert) című képét alkotja újra, egyszerre mutatva be a mű születésének körülményeit és élőszereplős, monumentális tablóként életre is kelti azt, illetve annak egyes szereplőit az eredetihez minden apró részletében hű módon. Az idősebb Bruegel (Rutger Hauer) mindennapjait látjuk, ahogy a festő minden hétköznapi mozzanatot magába szív, ahogy minden karaktert elraktároz agyában és vázlatai között, és ahogy a rendre felbukkanó megszálló csapatok kegyetlenkedésének tanújává válik – a polgárosodó Németalföld ekkor spanyol uralom alatt áll és az inkvizíciót nyögi –, majd ezek a mozzanatok rendre meg is jelennek a nagy végső kompozícióban, ami, valljuk be, lélegzetelállító.

The Mill and the Cross
lengyel-svéd filmdráma, 92 perc, 2011
Pieter Bruegel mesterművének, a Krisztus keresztre feszítésének mozgóképes újrafestése.
rendező:
Forgalmazza: Anjou Lafayette
Bemutató: 2012. június 14.
Bemutató: 2012. június 14.
2013. május 9 - 15.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek