Ha a szerbek, horvátok, szlovének, macedónok és montenegróiak ilyen szépen tudnak együtt dolgozni egy filmen, ami a másság elfogadásáról szól, akkor minek volt az egész őrült, véres délszláv háború? Igaz, a koszovói albánokat és a bosnyákokat kihagyták a koprodukcióból, de szereplőként még ők is megjelennek.
Srdjan Dragojevic rendező amolyan szerb nemzeti kincs, akinek filmjeit – Szent György lelövi a sárkányt, Sebek, A szép falvak szépen égnek – rendre teltházzal vetítették, és aki mindig ironikusan, de büszkén szólt a nemzeti érzésről, és aki hirtelen egy olyan munkát készített, ami minden melegfesztivál büszkesége lehet. Hogy is van ez? Hát úgy, hogy bár a téma alapvetően a melegség, és általában a másság elfogad(tat)ása, a hangnem valójában sztereotípiákra épülő vaskos balkáni macsó humor, és a célközönség is ehhez idomul – ezért is nézték meg eddig volt Jugoszlávia-szerte 600 ezren. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a Pride rendben van, ha elfogadjuk a szereplőit is olyannak, amilyenek. Adott ugyanis Citrom (Nikola Kojo, aki Dragojevic korábbi filmjeiben is hasonló karaktert játszott), a háborús veterán és maffiózó, aki a körülmények furcsa összejátszása folytán a készülő belgrádi melegtüntetés védelmét vállalja be, ám mivel a helyi erőkre nem számíthat, egy bosnyák, egy horvát és egy albán kollégával indul harcba, mely során megismeri az összes melegekkel kapcsolatos klisét, és megtanulja elfogadni azokat. Szerencsére mindez vígjáték, de ismerve a szerb viszonyokat, lehetne véres dráma is.
Parada
horvát-macedón-szerb-szlovén , 115 perc, 2011
Egy középkorú, homofób szerb gengszter feláldozza magát a melegek szabadságáért a hazájában.
rendező:
Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2012. július 5.
Bemutató: 2012. július 5.
Linkek
2013. május 9 - 15.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek














