A római kém című regényének egyik rendkívül negatív kulcsfigurája ugyanis nem más, mint a későbbi Szent Pál.
És itt talán már kezdhetnek is feljajdulni a hívő keresztény olvasók, akiket M.C. Scott valóban nem kímél: Simon (Szent Péter) és Szaulosz (Szent Pál), valamint a Galileai (Jézus) lánya(!), Hannah – aki nem mellesleg szibilla is – alakjának szubjektív megrajzolásával az írónő a korai kereszténység merőben alternatív értelmezését adja Róma-sorozatának nyitó darabjában.
A címszereplő kém Sebastos Abdes Pantera, Seneca tanítványa, akit Néró a Rómát fenyegető tűzvész pontos időpontjának és körülményeinek kinyomozásával bíz meg. Az információkat egy jóslat rejti, melyért Panterának a Gallia északi partján fekvő Coriallumból Alexandriába, majd innen természetesen Rómába kell utaznia. A tűzvész megakadályozásánál vannak nyomósabb, személyes indítékai is: a Coriallumban megismert tízéves Math és a rejtélyes orvosnő, Hannah védelme, akik egy nem kevésbé titokzatos fogathajtó, az írónő korábbi, Boudica-sorozatából már ismert Ajax csapatának tagjaiként készülnek Néró grandiózus fogathajtó versenyére.
A fogathajtó versenyek leírásának kimerítően precíz részletessége mellett M.C. Scott néhol már gyomorforgatóan naturalista leírásokkal teszi próbára olvasóit; kevés regényben elevenedik meg így a bűz, a mocsok, a por, az elviselhetetlen fájdalom, mint A római kémben. A rejtélyeket még a nem túl rutinos krimiolvasók is igen hamar megfejthetik, mivel Scott sajnos túl hamar árul el fontos részleteket, így az olvasó figyelmét elsősorban a többinél sokkal jobban sikerült egyiptomi rész, illetve a korai kereszténység és központi alakjainak ábrázolása kötheti le.
Agave Kiadó, 4680 Ft

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek