...(ó, azok a beszélő nevek, jaj, szegény olvasó) ebben a helyzetben igazán drasztikus lépésre szánja el magát: elszegődik kozmetikusnak másfél évre egy óceánjáró hajóra Délkelet-Ázsiába, az új élmények, új emberek iránti izgatott várakozások mellett mindössze tizenöt évvel ezelőtt meghalt édesapja leveleivel felszerelkezve. Az új tapasztalatok és az új ismeretségek persze nem maradnak el, kiderül, hogy Kata egyszemélyes kabin helyett szobatársat kap egy furcsa jamaicai lány személyében, kozmetikai kezelések mellett masszíroznia is kell vendégeit, és hogy a sok munkáért cserébe nem is jár annyira sok pénz, mint amire számított. Egy kellemetlen indiai kalamajka folytán Katának fel kell vennie a kapcsolatot szerelmével, akiről hamarosan legjobb barátnőjétől is hall, így boldogan repül vissza hozzá Budapestre.
Kata kalandjaival párhuzamosan megismerhetjük a húszéves thai prostituált, Zilah történetét is, persze nem véletlenül, a regény végén kiderül, a két lánynak nemcsak a jelene, hanem a múltja, és így a jövője is összefonódik. Palotás Petra nem először ír Délkelet-Ázsiáról, bár ebben a regényében inkább elmosódott háttérként jelenik meg a Földnek ez a távoli szeglete, a legfontosabb helyszín a sajátos, városállamnak is beillő óceánjáró luxushajó, ami munkahelyként a regény elolvasása után csak a legelszántabbaknak ajánlott. Aki viszont vendégként lép a fedélzetre (vagy a nyarat intenzív strandolással tölti), az pakolja be a Túl az Óperenciánt is, mert közhelyes és sablonos bár, de klassz kikapcsolódás lesz.
Jaffa, 2940 Ft

Az asagao (hajnalka) egy kúszónövény, amely augusztus táján virágzik különböző színekben. Virága hajnalban nyílik és még aznap elhervad, innen a japán neve: “reggeli arc". Mivel virágai ilyen rövid életűek, ezért e növény a mulandóság szimbóluma.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek