Mindig szomorúan vesszük tudomásul, ha egy jól működő fehérvári tradíció megszűnik. Illetve a tudomásul vevés az így túlzás, kicsit háborgunk, de sokszor nincs mit tenni. A huszonkét éve zajló agárdi művésztelepeknek is vége lesz idén…
Linkek
…és ezzel együtt az utolsó nemzetközi kiállításra invitálunk mindenkit a Fanta Villába (ÖKH), hacsak nem indul újra néhány év múlva a sorozat, amiben azért bízunk még. Ezeken a kiállításokon most már két évtizede egy olyan külföldi és egy olyan magyar képzőművész szerepel friss munkáival, akik részt vettek az előző év agárdi művésztelepén. Nem kezdünk bele a korábbi nevek felsorolásába, néhány évvel ezelőtt megjelent erről egy összefoglaló album, most koncentráljunk az idei év kiállítóira.
Jan-Hendrik Pelz Fehérvár németországi testvérvárosából érkezik, és hozza el azokat a festményeit, amelyek elsőre békés, bukolikus képeknek is tűnhetnek, egészen addig, amíg nem nézzük meg őket közelebbről, és nem fedezzük fel az abszurd, feje tetejére állított szituációkat. A helyi kötődésű kiállító idén Kocsis Judit lesz, aki nyilván kevésbé szorul bemutatásra, ha máshonnan nem, székesfehérvári közös tárlatokról biztosan ismerjük munkáit.
Tehát buszra, kerékpárra fel! Hiába van meleg, ha az Öreghegy nem is hegy.

Tavaszi Hárfa Napok 2013 Szeged, 2013. május 5. - június 2.
Pesterzsébeti Művészeti Napok 2013 Budapest, 2013. május 8. - június 8.
"Bye-bye celluloid!" – Formátumváltó fesztivál Budapest, 2013. május 9 - 26.
Egerszeg Fesztivál 2013 Zalaegerszeg, 2013. május 13 - 20.
Ajkai Napok 2013. Ajka, 2013. május 14 - 20.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek