Az utolsó metróTruffaut az olvasáson kívül két dologért rajongott szenvedélyesen: gyermekkori emlékeiért és az előadóművészetekért. A
Négyszáz csapásban bemutatott személyes élmények és az
Amerikai éjszaka szövevényes filmszerelmi vallomásának ötvözeteként a rendező és utolsó alkotói évtizedének állandó írótársa, Suzanne Schiffman hosszú kutatómunka után nekilátott a Párizs német megszállását sajátos szemmel bemutató
Az utolsó metró forgatókönyvének elkészítéséhez. Bonyolult finanszírozási csatározások után Truffaut zsugorított költségvetéssel kezdte el forgatni a párizsi Montmartre Színház háború alatti pezsgő és bizonytalan életének színes tablóját, s a megszorítások végül a film előnyére váltak: a sötét, zárt terekben és színházi kulisszák között játszódó jelenetek a bemutatót követően moziba ülő egymillió párizsi néző szerint hitelesen adták vissza a megszállás alatti élet hangulatát. Az írói-rendezői szándék szerint
Az utolsó metró nem a náci tankok hátán rohangáló hősökről, hanem a zord időkben kompromisszumokra kényszerülő hétköznapi emberekről szól, s főszereplői vágyaik és lehetőségeik között őrlődnek: Marion Steiner (Catherine Deneuve) zsidó származású színházigazgató férjét (Heinz Bennent) bújtatja a színház pincéjében, mégis a fiatal színészbe, Bernard Granger-ba (Gérard Depardieu) szerelmes, aki viszont a színpad és az ellenállási mozgalom között hezitál. Nestor Almendros operatőr kamerája olyan jól ismeri a járást a színház falai között, akár a díszletmunkások, a fojtott háborús légkörben szerelmes pillantásból észrevétlenül lesz őrjöngő dühkitörés, a filmben próbált norvég színdarab aktualitása pedig éppoly rejtélyes és érthetetlen, mint a német hadsereg jelenléte. ****
Extrák:Rövid szöveges felvezetés, egy kimaradt jelenet, televíziós beszélgetés a rendezővel a film bemutatásának évéből, felvételek a César-díjak átadásáról és egy portréfilm-töredék, melyben Truffaut az olvasás öröméről vall. ***
Le dernier métro1980 francia romantikus filmdráma
Hossz: 131 perc
Forgalmazó: Fantasy Film
Rendező: François Truffaut
Szereplők: Catherine Deneuve, Gérard Depardieu, Jean Poiret, Andréa Ferréol, Paulette Dubost
Hang: magyar, francia sztereó
Felirat: magyar, angol
Extrák felirata: magyar
Szomszéd szeretőkAz utolsó metró fájdalmas-nosztalgikus múltidézése után Truffaut és Schiffman annak bebizonyítására szövetkezett, hogy van valami, ami a történelmi viharoknál és a fajelméletnél is gyilkosabb dolog: a szerelem. A
Szomszéd szeretők címszereplői nyolc éve nagy nehezen vetettek véget viharos kapcsolatuknak, most azonban véletlenül szomszédok lesznek egy Grenoble melletti békés kis faluban, és ismét fellángol közöttük a mindent elvakító szerelem. Kapcsolatukat nem csupán az gátolja, hogy mind Mathilde (Fanny Ardant), mind Bernard (Gérard Depardieu) házasságban él, de az a tény is, hogy szerelmük nem tart sehová, becézgetés és kölcsönös segítségnyújtás helyett szüntelenül egymás egóját mardossák. Mivel Truffaut biztos volt benne, hogy igazi drámát csak páratlan számú főszereplővel készíthet, a házastársak mellé egy ötödik szereplőt is beírt a történetbe, a környékbeli teniszpályák gondnoknőjét, aki a néző tájékozódását narrátorként segíti, a szerelmesek életét pedig banális tanácsokkal. A film fatalista nyitánya nem hagy kétséget afelől, hogy civakodó hőseink maximum a másvilágon lehetnek boldogok, így aztán filmbéli szenvedéseik legalább olyan hosszúra nyúlnak, mint az isteni Fanny Ardant lábai. ***
Extrák:Egy sokat sejtető előzetes mellett rövidke interjú Fanny Ardant-nal. **
La femme d'ŕ cőté1981 francia filmdráma
Hossz: 106 perc
Forgalmazó: Fantasy Film
Rendező: François Truffaut
Szereplők: Fanny Ardant, Gérard Depardieu, Henri Garcin, Michele Baumgartner, Véronique Silver
Hang: magyar, francia sztereó
Felirat: magyar
Extrák felirata: magyar