Fotó: Jobbágy Csaba

PE: Milyen érzés, hogy az Ön választott könyve bizonyult a legjobbnak?

SM: Felszabadító! A környezetem őszintén drukkolt, én nem ragaszkodtam görcsösen a győzelemhez, nem tartottam sorsdöntőnek. Már az önmagában nagyszerű érzés, hogy én képviselhettem ezt a művet. Az még nagyobb örömmel töltene el, ha a siker még többeket indítana el abba az irányba, hogy olvassák ezt a könyvet, újra és újra. De ha nem ezt, hanem egy másikat, annak is örülök. Maga az olvasás az, ami fontos.

PE: Egy korszak határához értünk. Elönt minket a rengeteg készen kapott információ...

SM: ..és a képernyőre ragadás. Számítógépre és tévére, billentyűre és kütyüre. Az a meghittség, amikor beülünk egy kis kuckóba egy finom teával, és olvasgatunk - pótolhatatlan! Emellett az olvasásnak van egyfajta ritmusa, érzelmeket vált ki, melyeken elgondolkodunk, igénybe veszi a testi-lelki világunkat. A képernyő pedig pillanatok alatt vált, vibrál - nincs idő megemészteni a látottakat.

PE: A kampányfilmben is ezt a hírözönt szándékozták kifigurázni.

SM: Ráadásul egy percen belül elhangzik ugyanaz és annak az ellenkezője is. Nehéz bárkinek is hinni. Én Gárdonyi Gézának hiszek.

PE: Gárdonyi ma a fiataloknak mit tud adni?

SM: Hallottam, hogy korszerűtlen, nehézkes a nyelvezete. Nem értek vele egyet. A gond inkább az, ha egy gyerek nem tanul meg jól olvasni. Rengeteget segít, ha a szülők megszerettetik vele a könyvet, ha sokat mesélnek neki. Ez a könyv azért is kihagyhatatlan, mert ma rengeteg a csonka család, nincs igazi apakép sok fiú előtt. Ezek a sorok megmutatják, hogy kell egy feladathoz felnőni, helytállni nehéz helyzetben is. Össze kell fogni és győzni, ha reménytelennek tűnik is.

PE: Ez idáig természetes volt, hogy utcákat, intézményeket neveznek el írókról, költőkről. Az ő világlátásuk mérvadó volt, fontos szerepet töltöttek be a közéletben. Ez megváltozni látszik...

SM: Nem biztos, hogy állandóan a tévéhez kellene igazodni. A családban is megoszthatnánk egymással könyvélményeinket vagy életünk történeteit. Manapság a jó dolgokat is folyamatosan reklámozni kell, rá kell újra beszélni az embereket, mert hamar kikopnak a köztudatból. Fontos lenne, hogy a média ne csak 9 hónapig kampányoljon az értékek mellett. A jó bornak ma nagyon is kell cégér!

PE: Ez azért komoly fegyvertény, hogy mégis az Egri csillagok győzött, nem egy trendibb, felkapottabb mű...

SM: Én is ilyen vagyok: sohasem dőltem be az épp menő divatirányzatoknak, csak azért sem. Diákkoromban is kilógtam a sorból, nem értették, mit akarok a régi népdalokkal. Megbabonáztak az énekek, az életemet erre alapozva élem, és az idő talán engem igazolt.

PE: Ha másik műhöz adta volna az arcát, melyikhez társult volna?

SM: Az Abigélhez. Anyai nagymamám a Dóczy nevelőintézetbe járt, amely a könyvbeli Matula mintájául szolgált. De Tamási Áron Ábeljét is forgattam volna Hargitán...

PE: Az egri várban filmeztek, Bárdy Györggyel. Milyen volt együtt dolgozni Jumurdzsákkal?

SM: Óriási élmény volt Gyuri bácsival személyesen találkozni. A gyerekkori hősöm, ez a fantasztikus karakter dedikálta nekem a kötetet, Jumurdzsák aláírással. Őszintén meghatódtam, mikor kiderült, hogy ő pedig az én rajongóm, családjával együtt.

PE: A könyvben kulcskérdés a talizmán sorsa. Manapság meghatározhatják életünket ilyen erejű tárgyak?

SM: Én a dalokat hordom magammal. A rajtam lévő ruha egy afgán házi szőttes viselet, tegnap este vásároltam Rómában, egyből beleszerettem, és tudtam: ezt fogom most felvenni a műsorhoz. Szerettem volna, ha szerencsét hoz. Így is lett.