A nemrégiben európai turnéról hazatért zenekar újabban egy hegedűssel egészül ki élőben és teszi izgalmassá megszólalását újra és újra. A negyedik születésnapját ünneplő formáció lendületét ez a hétszámos CD-maxi jelzi legjobban, mely részben egy június elejére várható remixlemezt (RE:BSM), részben pedig – két új szerzeményével – egy 2007 végére tervezett második stúdióalbumot előlegez meg. A maxi címadó dala – mint ahogy azt már a 2006-os budapesti zavargásokat megidéző borító is sejteti – politikus hangvételű szerzemény. A Babylon Focus Bush-t, Blairt, Bin Ladent és társaikat figyelmezteti arra, hogy Babilon figyeli őket és visszataszító tevékenységük nem marad büntetés nélkül. A globális témájú címadó szerzeményt a borító teszi némileg lokálissá. A klasszikus ska hangvételű dal a téma ellenére megnyerően fülbemászó, KRSA éneke és kiejtése gyakorlatilag tökéletes, 2 perc 40-nél pedig még egy elemelő orgonaszóló is belefér. A Joseph című másik új dal még az előzőnél is jobb: a szintén ószövetségi példázatot nyújtó felvétel garantált közönségkedvenc lesz, ellenállhatatlanul slágeres. Ebben a dalban remek trombitaszóló a színesítő elem, a zenekaron pedig érződik, hogy majd' kicsattan az energiától.
A 28 perces kiadványt öt remix teszi még értékesebbé – ha akarjuk, tekinthetjük bónusznak is őket, ám a műfaj szerelmesei számára további kincseket rejtegethetnek. Az Uptown Felaz élvezetes dzsessz-funkba ültette a Rudie’s Got A Soult, ugyanezt a dalt a PASO billentyűse, Mr. P dubba küldte el. A Gagarin a Toybox duó (benne a megasztáros Kandech Evelyne) értelmezésében downtempós ritmusokra ringatózik, a Greed súlyos dub-transzba esett Dr. Dermot keze alatt, míg Lomb nyersebb, visszhangosabb dubot eszkábált ugyanezen felvételből. Az itt hallható átértelmezések helyet kapnak majd a remixlemezen is, további hét-nyolc stílustanulmánnyal egyetemben.
A maxi CD-vel egy időben megjelent, gyönyörű csomagolású vinyl kislemez, melyet a zenekar Biblical 7” néven emleget, igazi kincs a gyűjtők számára. Az A-oldalon a nagyon eltalált Moses And The Red Sea című instrumentális felvétel szerepel, a fúvósok szívszaggatóan mesélnek el egy újabb ószövetségi történetet. A B-oldalra a maxin is szereplő Joseph került némileg eltérő (nagyon picit puhább) keverésben, és így is a zenekar egyik legjobb szerzeménye. A munkafázisban lévő második albumra is felkerülő új dalok alapján nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a PASO továbbra is nagyon jó irányba halad.