Kádár étkezde
Budapest, VII. ker., Klauzál tér 9.
A valamikori „tschoulend” az askenázi zsidók specialitása volt, még pénteken hozzáfogtak az elkészítéséhez, és egész éjjel a pék kemencéjében sült lassú tűzön, ahol az ízek egymásba érve kibogozhatatlan kavalkádot produkáltak.

Ki gondolná, hogy a valamikori gettó kellős közepén, a kies Klauzál téren ott rejtőzik a még mindig méltán híres étkezde, a Kádár. Nevének eredete homályba vész, de abban biztosak lehetünk, hogy nem a letűnt Kádár-rendszer után kapta, hanem valamikori alapítója, tulajdonosa után. Vasredőny rejti, ami inkább egy valamikori meghatározhatatlan profilú üzlethez illik, mint egy étkezdéhez. Kockás abrosz, rajra átlátszó nylonterítő, talán hogy kisebb legyen a mosodaszámla, ami nyáron sem zavar, ahogy meztelen alkarom esetleg odatapad hozzá. 

Itt minden az ételről szól, célratörő gyorsaság, és semmi olyan nincs az írógéppel írt (ez lehet az utolsó működő írógép a városban, már a rendőrségen sincs) étlapon, amit ne évtizedek óta készítenének ugyanolyan minőségben. Pedig volt idő, amikor az alapanyagok beszerzése, lásd: pult alól borjúmáj, borjúfelsál stb. nem volt egyszerű. 

Látogatásomat szombatra időzítem, mert csak ezen a napon van sólet. A többi étel sem érdektelen: húsleves maceszgombóccal, finoman érződik benne a gyömbér, szétolvad a szájban, a levesen aranyló zsírkarikák úsznak, a zöldség kellemesen roppan a fogam alatt. Tányérhús, vagyis főtt marha, bécsiesen Tafelspitz, na ez az a darab, amiért annyit kellett küzdeni, ma sem könnyű, hiszen spicc csak egy van. Sóskaszósz, főtt burgonya libazsírban megforgatva, egy kissé odakozmálva, mert úgy a jó. Mindenki az égettet akarja, mint otthon. Itt tudnak valamit. 

Katika sürög-forog, öt év után is úgy üdvözöl, mintha tegnap jártam volna itt. Térül-fordul, és előttem van a libacombos sólet. Illata mennyei: ez az étel tradicionális zsidó étek, de itt nem kóser módra készítik. A Kádár-féle sólet nem érlelődött egész éjjel a pék kemencéjében, de a hagyományos recept szerint készült, ha nem is óriási lábosban, de mégis sokáig főtt lassú tűzön, azután pedig sütőben is érlelődött, ahogy kell. Gersli (közönséges árpagyöngy) van benne, de ganef (keményre gyúrt tészta) nincs, szépen egymáshoz sültek a tarkababrétegek, ott fehérlik, sárgállik benne a gersli, néhány sötétre sült babszem adja a semmivel össze nem téveszthető füstölt ízt. A libacomb mesteri, mert puha, omlós, nem szálas, rostos, magától lecsusszan a csontról, a bőre aranylóan barna, ropogós. A sült bab, a comb belső, lágy húsával többlépcsős íz-kavarodást produkál. 

Érdemes 13 óra előtt érkezni, és a párás kis helyiségben az asztalok között várakozva egy megüresedett helyre bárkihez odaülni. A szombati sólet nem tart örökké, a későn érkezőknek nem jut. Jól van ez így, itt tudják, hogy bizonyos ételeket a mennyiség, a könnyen hozzáférhetőség devalvál. Majd a következő szombaton... 


Étel/Ital: 4, 5 
Kiszolgálás: 5 
Környezet: 4 
Ár/érték: 5 


Bp. VII., Klauzál tér 9. 

T: 321-3622 

Ny: K-Szo: 11.30-15:30 

Aprajev
2007.10.01