Patel: „Hollywood rasszista”
Rasszistának tartja Hollywoodot a Gettó milliomos, a Skins c. széria és a hazánkban 2 hete bemutatott Shyamalan-mű, Az utolsó léghajlító brit születésű indiai sztárja, Dev Patel, aki ennek a véleményének nemrégiben hangot is adott.

„Kizárólag terroristák, taxisofőrök vagy vicces kis sárga bohócok lehetnek az ázsiai színészek a hollywoodi filmekben, mivel az Álomgyár intézményes módon rasszista” – ez a sommás véleménye Dev Patelnek, Az utolsó léghajlító egyik főszereplőjének. Az indiai származású brit színész azért ilyen csalódott, mert hiába lett világsztár a Gettó milliomosnak köszönhetően, hollywoodi karrierje nem ívelt fel, vagy legalábbis nem úgy, mint szerette volna. 

„Rengeteg forgatókönyvet kaptam, de mindegyikben sztereotip szerepet játszottam volna: a mókás indiait, aki a nagy fehér hős barátjaként csetlik-botlik. Ebből viszont nem kérek!” – jelentette ki a húszéves színész. 

Patelnek így egyelőre nincs újabb hollywoodi szerződése, ezért még az is megeshet, hogy visszatér Angliába. Legutóbbi filmje, a magyar mozikban július 29-én, Amerikában pedig július elején bemutatott Az utolsó léghajlító egyébként a kritika szemében egyöntetűen elbukott és a nézőknél is csak szolid sikerrel büszkélkedhet: a 150 millióból készült opus egyelőre 180 millió dolláros jegybevételre tett szert.

UIP
2010.08.11