Az idei Gaál István filmnapok alcíme: „Mesterek és pályatársak”, ennek megfelelően ebben az évben nemcsak Gaál, hanem más alkotók, például Szőts István, Sára Sándor, Gyöngyössy Imre vagy Kósa Ferenc műveit is levetítik. A rendezvény szeptember 9-én, 13.30-kor kiállításmegnyitóval kezdődik: Sára Sándor India, a szépség koldusa című fotótárlatát láthatjuk. Ezen a napon a vetítések 14.15-től veszik kezdetüket: először Szőtsről szóló riport- és dokumentumfilmeket nézhetünk meg, majd a Kövek, várak, emberek című Szőts-munkát, végül Gaál Zöldár című nagyjátékfilmjét. A filmvetítés után Szőtsné Gyenes Máriával Pintér Judit filmkritikus beszélget.
Másnap, szeptember 10-én délelőtt 11-kor indulnak a vetítések, melyek azokra a filmekre koncentrálnak, melyekben Gaál nem rendezőként, hanem operatőrként vett részt: az első blokk három Sára Sándor-rendezést tartalmaz (Cigányok, Egyedül, Vízkereszt), majd jön Huszárik Zoltántól a Groteszk, Gyöngyössy Imrétől a Férfiarckép és az Öngyilkosság című Sára Sándor – Kósa Ferenc-rövidfilm. A napot ezúttal is beszélgetés zárja: Az Öngyilkosság két alkotójával Vincze Teréz filmesztéta beszélget.
A Pásztói Múzeum állandó kiállításnak is helyt ad: a Gaál-emlékszobát Gaál István születésének 75. évfordulóján, azaz 2008-ban nyitották meg. Gaál István 1933. augusztus 25-én született Salgótarjánban és 2007. szeptember 25-én hunyt el Budapesten. Gyermekkorát – mely igen meghatározó volt egész életére – az általa Varázsvölgynek nevezett Pásztón töltötte. A rendező lánya (Gaál kérésének megfelelően) Pásztónak ajándékozta édesapja bútorait, hatalmas könyvgyűjteményét és személyes tárgyait, az emlékszobát így Gaál István budapesti lakásának nappalijához hasonlóan rendezték be. Sajnos azonban jelenleg a kiállítóhely felújítás miatt ideiglenesen nem látogatható.
(est.hu összeállítás)