Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Csúcsformában 2.
|
olvasói:
9/10 (13)
Az amerikai szériafilmek közel három évtizede tartó dömpingje jelzi, hogy kevés aranyigazságot fogadtak meg oly állhatatosan Hollywood producerei, mint a "győztes csapaton ne változtass!" elvét. A szériafilm azonban nem csupán adott sztori azonos szereplőkkel való folytatását jelenti, hanem az azonos klisék mentén történő építkezést is.



A "haverfilm" műfajának reprezentáns darabja, az 1998-ban bemutatott Csúcsformában a szapora beszédű Chris Tucker és a higanymozgású Jackie Chan párosításával beváltotta, sőt némiképp túl is teljesítette a hozza fűzött reményeket, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy az alkotók nekiállnak újra felmondani a leckét. Az első résszel ellentétben ezúttal Lee felügyelő (Chan) szűkebb pátriája képezi az akciók jó részének terepét. A főként egzotikus hongkongi díszletek között folyó történet egy sokmilliós ügyleteket lebonyolító pénzhamisító banda utáni nyomozásról szól, melyet az tesz igazán pikánssá, hogy a Jackie Chan alakította karakter személyesen is érdekelt az ügyben: édesapjának halála ugyanis a zűrzavaros események középpontjában álló, egykori rendőrből időközben maffiózóvá vedlett gonosztevő lelkén szárad. A Csúcsformában 2. összekalapálása során igyekeztek mindenben biztosra menni a producerek, amit jelez, hogy szinte a legutolsó statisztáig az első rész stábját szerződtették újra. Bret Ratnert rendezőt is megtartották, aki azzal próbálta meghálálni a bizalmat, hogy a tőle telhető maximumot hozta ki az anyagból, és még több akcióval, még több humorral dúsította a cselekményt. A film ezzel együtt nem sokban különbözik az első darabtól, de a műfaj kedvelőinek feltehetően nem okoz csalódást.
Tutajos
2002.01.31
|
Rush Hour 2
amerikai akcióvígjáték, 94 perc, 2001 12 éven aluliak számára a megtekintés nagykorú felügyelete mellett ajánlott
rendező:

Brett Ratner

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.