Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

A dicsőség zászlaja
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
9/10 (16)
Hollywood igazi fenegyereke, Clint Eastwood, aki 76 évesen élete legnagyobb szabású munkáját tudhatja maga mögött: egyszerre két filmet forgatott le a II. világháború egyik legvéresebb csatájáról.
A dicsőség zászlaja a kettő közül az amerikai mese - a két héttel korábban nálunk is a mozikba kerülő Levelek Ivo Dzsimáról a japán verziót mutatja be - a csendes-óceáni hadjárat egyik legfontosabb ütközetéről. Ivo Dzsima jelentéktelen vulkáni sziget, ahol jól beásott, fanatikus japán védők a végsőkig kitartottak a túlerőben lévő amerikai tengerészgyalogosok ellen, akik maguk is hatalmas veszteséget szenvedtek. A túlélés és a hősiesség mindkét oldalon összemosódott a véres küzdelem során, és Eastwood ezt tette meg filmje vezérmotívumává egy azóta híressé vált epizód, az amerikai zászló kitűzése segítségével.
 
A zászlót ugyanis kétszer is felemelték, és úgy esett, hogy csak a második alkalommal volt kéznél egy haditudósító, a kép pedig a háborús erőfeszítés szimbólumává vált, híressé téve a rajta szereplő katonákat - akiket odahaza körberáncigáltak, hogy hadikötvényeket népszerűsítsenek. És a veteránok szép lassan tönkrementek a sok képmutatás és hazugság súlya alatt. Eastwood igazán nagy sztárok nélkül, csavaros, de néha zavarba ejtő időkezeléssel mutatja be a háború borzalmait és a túlélők kálváriáját, de talán túl sokat vállalt magára. A film látványos, izgalmas és legfőképp végtelenül őszinte, azonban az erkölcsi mondanivaló és a háborúellenes üzenet néha kicsit szájbarágósnak hat. Csakhogy Eastwoodnak még az érzelgősség is jól áll! 
 
Vízer
2007.03.08
|
Flags of Our Fathers
amerikai háborús film, 132 perc, 2006
A II. világháború egyik legvéresebb csatájának bemutatása az amerikai tengerészgyalogosok szemszögéből és a hősiesség fogalmának körbejárásával, a még mindig remek Clint Eastwood rendezésében.
rendező:

Clint Eastwood

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2007. március 15.

Műsoron a TV-ben

RTL Klub
 2012.06.03., vasárnap, 23:05
Film+
 2012.06.05., kedd, 00:40

Linkek


Kapcsolódó cikkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.