Michael angyal ugyan, de első látásra inkább egy élvhajhász pasihoz hasonlít. Isteni küldöttként háromnapos borostával, lecsatolható angyalszárnyakkal és olthatatlan éhséggel érkezett a Földre. Amikor Michael létezésének híre eljut a National Mirror című bulvárlaphoz, Frank, a zsurnaliszta címlapsztorit sejt a dologban. Főnöke azonban nem engedi, hogy egyedül dolgozzon az ügyön, mellérendel egy megcsömörlött újságírót és egy vonzó szakértőt, Dorothy Winterst. Mindhárman biztosak abban, hogy az évezred átverésére bukkantak, egészen addig a pillanatig, míg szembe nem találkoznak Michaellel, akinek olyan illata van, mint egy süteménynek, úgy viselkedik, mint egy szívtipró és csak úgy mellékesen néha csodákat is művel.
Mialatt Quinlan és Dorothy azon dolgozik, hogy bizonyítékot találjanak Michael szélhámosságára, az életvidám angyal azon mesterkedik, hogy a két cinikus embert összeboronálja.
Michael
amerikai vígjáték, 96 perc, 1996
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek
















