A film rendezőjét, a svéd Lukas Moodyssont a Titanic Fesztivál közönsége már jól ismerheti. Kurva Amal és Együttlét című munkáit nagy sikerrel vetítette ugyanis a fesztivál. A svéd film fiatal és máris nemzetközi sikerű képviselője, akiről maga a svéd atyamester, Ingmar Bergman is igen elismerően nyilatkozik, ezúttal komoly és megrázó drámát készített egy orosz kamaszlány sorsáról.
Lilja 16 éves, valahol Oroszországban él, ahol úgy tűnik mindenki arról álmodik, hogy elmehessen valami jobb vidékre, ahol több napfény és jobb élet várja. Lilját anyja magára hagyja, mivel sikerül elintéznie, hogy Amerikába mehessen egy férfivel, lányát viszont nem akarja koloncként a nyakára venni az új életben. Lilja egyedül marad, egy ideig még várja, hogy anyja küldje a megígért repülőjegyet, amivel utána mehetne. Amikor végleg kiderül, anyja nem tart igényt rá, egy lerobbant lakásban kell meghúznia magát, s egyetlen igaz barátja egy 11 éves kisfiú lesz.
Egy napon aztán beköszönt a remélt szerencse egy jóképű, (gyanúsan) nyájas fiatalember képében, aki csodálatos közös életet ígér a lánynak, ha elmegy vele Svédországba. Lilja elindul, felszáll a repülőre, és egy teljesen idegen világba érkezik, kiszolgáltatottan és védtelenül. Ami ezután következik az a gyermek és leánykereskedelem legmélyebb bugyraiba vezet, de mégsem mentes a szépségtől. Okszana Akinsina igen figyelemre méltó a főszerepben, Artyom Bogucsarszkij pedig a 11 éves Vologyát alakítja remekül.
A film zenéi (Rammstein és T.A.T.U.) nagyszerűen követik a film „dallamvezetését”.

Lilya 4-ever
dán-svéd filmdráma, 109 perc, 2002
"A tizenhat éves Lilja magára marad egy orosz kisvárosban. Se pénz, se család, se suli; csak a férfiak maradnak, de a prostitúció világa durvább, mint gondolná. Amíg angyalokról álmodozik, egyenesen az ördög karjaiba sétál... A Kurva Amal és az Együttlét rendezője ezúttal megrázó drámát készített."
rendező:
Linkek
1 komment|Szólj hozzá!
Lilja nem Oroszországban él, hanem a Baltikum (konkrétan Észtország) egyik orosz - a többségi észtek által jogfosztott és elnyomott - enklávéjában.
zstoth
|
2009-09-18 11:18:04
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek