A Ha/ver című képregény-adaptáció azt az ellentmondást aknázza ki, miszerint nemcsak olyan szuperhősök léteznek, mint Superman, Pókember vagy a Fantasztikus Négyes tagjai, hanem olyanok is, akik semmiféle szupererővel nem rendelkeznek (lásd: Batman, Őrzők).
Mert mi van például, ha nem is egy átlagember, hanem egy, még a hétköznapi életben is csúnya hendikeppel induló fiatal dönt úgy, hogy elég az utcai erőszakból, ezért neten idétlen zöld jelmezt rendel, és egy bikacsökkel felfegyverkezve nekiindul New York veszélyes utcáinak? Ha/ver, alias Dave ráadásul hamarosan társakra is lel, hiszen itt van mindjárt a fegyverbuzi Vérprofi és 11 éves kislánya, Kis Dög, akit apuci profi gyilkossá nevelt, valamint Vörös Pára, aki esetlenségben még Ha/verral is felveszi a versenyt, viszont remek kütyüi vannak.
Habár a sokoldalú Matthew Vaughn (Torta, Csillagpor) munkája kissé lassan indul be, durvaságban nem ismer tréfát. A film első percében valaki fejjel fúródik a földbe, az első negyedórában többször rálőnek egy édes kislányra, és fél órán belül túlesünk az ipari mikrosütőben való kivégzésen is. De nem kell nagyon megrémülni, hiszen mindez csak félig komoly, félig viszont fantáziadús paródia, melyben a szuperhősmozik világa, egy csipetnyi tinifilm, némi Tarantino, kis animeesztétika és leheletnyi brit gengszterfilmes utalás alkot izgalmas kevercset. Habár kicsit hosszúra nyúlt, a Ha/ver-nak minden perce szórakoztató – annyira mindenképpen, hogy várakozással nézzünk a 2012-re ígért folytatás elébe.

Kick/Ass
amerikai-angol akcióvígjáték, 117 perc, 2010
Egy amatőr akcióhős csapatot toboroz maga köré, és nemlétező szuperképességeiket próbára is tehetik, amikor szembe kell szállniuk a helyi maffiafőnökkel.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. június 17.
Bemutató: 2010. június 17.
3 komment|Szólj hozzá!
ki volt az a nagyon felkészült, aki azt merte írni, hogy nicolas cage nem szereti a képregényeket?
--mert hát ez akkor atévedés, mint ha azt állította volna, hogy Puskás Öcsi nem tudott focizni.
--mert hát ez akkor atévedés, mint ha azt állította volna, hogy Puskás Öcsi nem tudott focizni.
logan
|
2010-06-18 17:34:24
"Ebben a filmben végtagokat vágnak le, egy embert felrobbantanak egy gigantikus mikrosütőben, egy másikat széttrancsíroznak egy ipari présben..."
És ebből kettőt egy 10 éves kislány hajt végre. :)
És ebből kettőt egy 10 éves kislány hajt végre. :)
BG
|
2010-05-31 16:25:53
Korhatárra tekintet nélkül megtekinthető? Ebben a filmben végtagokat vágnak le, egy embert felrobbantanak egy gigantikus mikrosütőben, egy másikat széttrancsíroznak egy ipari présben... Sebaj.
Silenzio
|
2010-05-09 18:53:59
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek