Azt eddig is tudtuk, hogy Jim Carreynek fekszik a harsány ökörködés, ahogy azt is, hogy erre akár komoly drámát is képes felépíteni – bizonyság volt erre korábban az Ember a Holdon és most az I Love You Phillip Morris.
Jim Carreyt is meg lehet néha unni, de még mindig képes kellemes meglepetést okozni. Már generációk nőttek fel grimaszain, túlmozgásos gesztusain, de egy jó rendező mellett most is abszolút élvezetes minden mozdulata. Jelen esetben Gus Van Sant lett volna ez a rendező, de ő valahogy kiesett a képből, így végül a két forgatókönyvíró, a Tapló télapóért felelős Glenn Ficarra és John Requa állt a kamera mögé. Igaz, a párosnak nem kellett igazán megerőltetnie az agyát, hiszen amit a vásznon látunk, az javarészt valóban megtörtént.
Steven Russell, a zseniális meleg szélhámos létező alak, akárcsak szíve szerelme, a címbéli Phillip Morris (A Carreynél jóval szürkébb szerepre kárhoztatott Ewan McGregor), de szerencsére nem életrajzi darabot, hanem jól súlyozott és Carreyhez illően meglehetősen harsány vígjátékot kapunk, amely a szélhámos- és börtönfilmek műfaji szabályait sem csupán hűen követi, hanem képes még a sokat látott nézőket is jól átverni a palánkon. A rendszeresen megismétlődő szökési kísérletek például Woody Allen Fogd a pénzt és fuss!-át idézik, ami nagy szó! A két rendező érdeme pedig pont a különböző elemek megfelelő elegyítése – beleértve a háttérben meghúzódó igen súlyos drámát és a még mindig kényes témának minősülő meleg szálat – úgy, hogy közben a film sztárjának is hagynak elég teret, hogy bemutathassa, amit tud, amit elvárunk tőle, és amivel képes meglepni minket.

I Love You Phillip Morris
amerikai-francia vígjáték, 102 perc, 2009
Steven boldog házasságban él Debbie-vel, de egy autóbaleset mindent megváltoztat. A férfi ráeszmél, hogy igazából meleg, és extravagáns életstílust vesz fel.
rendező:
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2010. július 8.
Bemutató: 2010. július 8.
2 komment|Szólj hozzá!
Én ezt a filmet még Angliában láttam, jó régen, ott sokkal hamarabb volt a premierje, és csak ajánlani tudom. Aki felül tud emelkedni a meleg-vonulaton az szerintem imádni fogja. Egyszerre vicces és megható. Teljesen magával ragadott. Nagyon kritikus vagyok filmeket illetően, és nekem a Kick-Ass mellett ez vezeti eddig az idei legjobb filmek listámat:)
breakaway
|
2010-07-10 21:08:40
Nem harap a bácsi | I Love You Philip Morris http://www.olvassbele.hu/index.php/film/1223-nem-harap-a-bacsi--i-love-you-phili
oszkár
|
2010-07-06 14:01:25
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek