Jill, a fiatal lány egyetemista húgával él együtt. Mikor egy reggel hazatér a munkából, sehol sem találja Mollyt: a lány nyomtalanul eltűnt, a jelek szerint abban a pizsamában, amiben aludt. A főhősnő meggyőződése, hogy testvérét...
...elrabolták, ám a rendőrség nem hisz neki. Ennek előzménye, hogy Jillt korábban szintén elrabolták, sőt az őrült sorozatgyilkos meg is akarta ölni, de a lány kiszabadult a fogságból. Mivel azonban meséjét semmi sem támasztotta alá, sőt rabsága színhelyét sem sikerült megtalálni, a rendőrök már akkor sem hittek neki. Hősünk ráadásul most biztos benne, hogy húgát ugyanaz a férfi hurcolta el, aki őt is, így veszélyben az élete. Hivatalos segítség híján ezért Jill egyedül indul Molly megmentésére.
Az Elveszett ugyanarra az alapötletre épül, amit a thriller atyja, Alfred Hitchcock dobott be először 1938-as, Londoni randevú című filmjében, és amit mind annak 1979-es remake-jében, mind a 2005-ös, Jodie Foster-féle Légcsavarban felhasználtak már (csak most vonat vagy repülőgép helyett Portland utcáin kutakodik a meghazudtolt főhős).
Az izgalmas szituáció pedig most is remekül működik – a cselekmény már a legelején berántja a nézőt, és Jill akciói folyamatosan lekötnek; végig a lánnyal tartunk, miközben azért nem egyszer eszünkbe jut, hogy mi van, ha mégis a hatóságoknak van igazuk, és aki együttérzésünket birtokolja, nem több zavarodott képzelgőnél. Sajnos azonban a befejezés meglehetősen kiábrándítóra sikerült: kissé elkapkodott, és csak egy elég lapos megoldást kínál.

Gone
amerikai thriller, 94 perc, 2012
Húga elvesztése után Jill meggyőződése lesz, hogy az elkövető az a sorozatgyilkos, aki két éve elrabolta őt. Újra szembe kell néznie legmélyebb félelmeivel.
rendező:
Forgalmazza: Big Bang Media
Bemutató: 2012. április 12.
Bemutató: 2012. április 12.
Vetítések
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek