...Madeleine a szerelemtől hajtva nem túl szerencsés házasságot köt egy cseh fiatalemberrel, akit még hazájába is követ (sőt a prágai tavaszba is sikerül belefutnia). Habár a nő kilép a házasságból, a kapcsolatot nem szakítja meg teljesen a csalfa volt férjjel. Madeleine sorsát közös lányuk, Véra is megismételni látszik – legalábbis ami a szerelemben való szerencsétlenséget illeti: hiába szereti teljes szívéből egy fiú, ő valami (valaki) másra vágyakozik.
 
A két nő alakján keresztül Christophe Honoré forgatókönyvíró-rendező kedvenc témájáról mesél: a szerelemről úgy általában, arról, hogy nem mindig a megfelelő emberbe szeretünk bele, hogy nem mindig a megfelelő ember szeret belénk, és hasonló eredeti dolgok. A Szerelem nélkül soha hajszálra olyan, mint az alkotó 2007-es filmje, a Szerelmes dalok: a semmitmondó párbeszédeket folytató karaktereknek nincs mélységük, a hallhatóan képzetlen hangú színészek pedig húszpercenként kényszeresen rágyújtanak egy dalra, ami egy szemernyit sem mozdítja előre sem a cselekményt, sem a motivációkat, sem a jellemek árnyalását. A Szerelem nélkül soha emellett annyira sablonosan francia, hogy az már szinte fáj; ennek megfelelően elszánt romantikusoknak és még elszántabb frankofileknek kötelező – mindenki mást végtelenül irritálni fog.