A világ egyik legtermékenyebb és legrajongottabb kortárs írójáról, Stephen Kingről köztudott, hogy amikor pihen, akkor is dolgozik: ha két nagyobb regény között egy kevés relaxációra van szüksége, a munka közben felgyülemlett stresszt rövidebb elbeszélések megszövegezésével próbálja levezetni.
Ilyen stresszoldó szövegnek készült annak idején A test című kis szösszenet (melyből Rob Reiner forgatott érdekes filmet Állj mellém! címmel) és ilyesmi volt A remény rabjai is (melyből Frank Darabont készített mutatós mozit).
Mindkettő a legjobb Stephen King-adaptációk közé tartozik, nem véletlen hát, hogy az író hithű rajongói újabban nagyobb várakozással tekintenek a rövidebb munkákból, mint a regénykolosszusokból született filmfeldolgozások elé.
A legfrissebb King-adaptáció a szerző Titkos ablak, titkos kert című elbeszélése nyomán készült. A történet centrumában egy meglehetősen rossz passzban lévő író áll, akinek nem csupán az ihlete apadt ki, ráadásul még magánéleti problémákkal is küzd, miután imádott felesége elhagyta. Hősünk napi 16 órát tölt semmittevéssel kedvenc kanapéján heverve, és amikor már úgy tűnik, hogy ennél rosszabb nem is lehet a helyzete, váratlanul felbukkan nála egy megszállott, és azzal vádolja meg, hogy ellopta egyik írását. Noha emberünk minden erővel igyekszik meggyőzni a jövevényt, amaz nem tágít, mi több egyre brutálisabb eszközökkel próbál érvényt szerezni igazának.
A titkos ablak Hollywood egyik legigyekvőbb iparosának, a korábban forgatókönyvíróként David Fincher és Brian DePalma mellett is dolgozó David Koepp (Hetedik érzék) műhelyéből került ki. A film eredetibb elemeket ugyan nem tartalmaz, de Koepp nem is kíván eredeti lenni: célja láthatóan csupán annyi, hogy jól mondja fel, amit nagynevű munkatársaitól megtanult.

Secret Window
amerikai thriller, 96 perc, 2004
A kiapadt ihletű író csendesen heverészne a kanapén, ha egy pszichopata nem zaklatná különös vádakkal. Film Stephen King novellája nyomán.
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek