Nem panaszkodhatnak a bosszúfilmek kedvelői: az utóbbi időben hemzseg a vászon a személyes sérelmeket erőszakkal törlesztő hősöktől. Láthattunk vendettát szamuráj karddal, lóháton, de még krétával rajzolt díszletben is, most pedig a nagyvárosi gengszterfilm örökzöld műfajában izgulhatjuk végig, sűrű gépfegyverropogás kíséretében. 
 
A hetvenes években a Piszkos Harry és a Bosszúvágy sikerének hatására született, és azóta csak egyre vadabb képregényfigura groteszk brutalitásából a filmben persze nem sok látható. Az agy és arc nélküli karhatalmistából a rend bociszemű őrévé változó Dredd bíróhoz hasonlóan a Megtorló is jócskán gazdagodott emberi vonásokkal a moziba menet, nehogy rossz példát vegyen róla kiskorú célközönsége. Fátyolos tekintettel gyászol halálfejes pólójában a gyilkológép, és tömeghalál helyett csak igazságot oszt, vagy ha úgy adódik, újkori Robin Hoodként a maffia pénzét. 
 
A Jerry Bruckheimer udvari forgatókönyvírójából rendezővé lett Jonathan Hensleigh nem esik túlzásokba, pofonegyszerű akciófilmként tálalja a történetet. Hagyományőrző stílusa a nyolcvanas évek tévésorozatait idézi, amikor három részre jutott egy autós üldözés, de azt sem szívesen mutatták. Színészei remekül illeszkednek a koncepcióba. A mafla Travolta a főgonosz gengsztervezér szerepében azt játssza el, amire a Kardhalból még emlékszik, miközben az is csak az Ál/Arc maradéka volt. A fekete hajjal is szemrevaló címszereplő, Thomas Jane (Háborgó mélység) jelentéktelenségével pedig valósággal bearanyozza Dolph Lundgren emlékét a tizenöt évvel ezelőtti, méltatlanul elfeledett első filmváltozatból.