De ezen kívül mit várhatunk még egy olyan filmtől, amely az első öt percben elmeséli saját tartalmát orosz maffiózókkal és feka gangszta-rapperekkel együtt? Sok-sok poént, kikacsintást és önreflexiót (gyakorta tesznek például megjegyzéseket a folytatásokra - a Csak lazán! pedig ugye a tíz évvel ezelőtt készült Szóljatok a köpcösnek! folytatása). Ráadásnak még jó néhány rasszista és szexista („segg legyen a talpán, amit ilyen láb cipel!”) poént, egy jó hangú, kezdő énekesnőt és egy Tömegpusztító Fegyverek nevű rapbandát. Chili Palmer ugyanis tegnap még filmproducer volt, tegnapelőtt pénzbehajtó, mára azonban könnyűzenei menedzserré léptette elő magát. Legújabb felfedezettjét ugyanolyan nehéz befuttatnia, mint anno tető alá hoznia első filmjét. Segítségére siet azonban egy zenei kiadó özvegye, de ellenlábasok és gáncsoskodók megint akadnak. 
 
A második rész sokkal viccesebb, sokkal lazább, mint az első, ám a végére kicsit egymásba gabalyodnak a szálak, és talán ránthatták volna feszesebbre is a cselekményt az alkotók (Barry Sonnenfeld helyett most a Nincs alkut jegyző F. Gary Gray rendezővel az élen) - ezt leszámítva semmilyen kifogást nem emelhetünk. A színészek egytől egyig jól játszanak: az előző rész sztárjai mellé felsorakoztak a Ponyvaregény legfontosabb szereplői is, Vince Vaughn és az Outkast-es André 3000 pedig már azzal vicces, ahogyan megjelenik, csakúgy, mint Danny DeVito, a köpcös színész, aki éppen a majd` kétméteres Johnny Cash szerepére készül. Christina Milian a felfedezett szerepében jól énekel, Travolta és Thurman párosa felejthetetlen. A rengeteg utalással pedig még filmes és könnyűzenei műveltségünket is próbára tehetjük.