A Bőrnyakúak mindezt egy teljesen új perspektívából mondja el: nem a szenvedő civil, a meggyötört haditudósító vagy az öldöklésben az élet értelmét kereső katona, hanem az olyan tengerészgyalogosok szemszögéből, akiket a legintenzívebb harcra képeztek ki - és akik még a fegyverüket sem süthetik el, mert az események egyszerűen elsöpörnek a fejük felett. Ugyanis főhősünk, Anthony Swofford a film legvégéig a közelébe sem jut az akciónak, az igazi háborúnak. Az ő és társai türelmetlensége és tehetetlensége az igazi mozgatórugója a történetnek. Tanúi lehetünk a kőkemény kiképzésnek - amely ábrázolása erősen emlékeztet Stanley Kubrick klasszikus vietnami háborús mozijára, az Acéllövedékre -, majd a háború kitörésének és a türelmetlen várakozás heteinek, majd hónapjainak.
 
Láthatjuk az egymással összezárt fiatal, tetterős férfiakat, akiknek az égvilágon semmi dolga, és csak arra várnak, hogy azt tegyék, amire kiképezték őket, öljenek. Ehelyett más dolguk nincs, mint baromkodni, halálosan unalmas dolgokat csinálni, és persze ezer dolog miatt aggódni - például, hogy otthon maradt barátnőjük éppen mit tehet. A dologban pedig az a furcsa, hogy noha Sam Mendes (Amerikai szépség) a film kétharmadában pont azt mutatja, ami a való életben tényleg unalmas, mindez mégis végig izgalmas tud lenni. A katonák spontán bulijai, a skorpióviadalok, a teljes vegyvédelmi felszerelésben a tűző napon lejátszott rögbimeccs - ez a film messze legjobb jelenete--, majd a szétbombázott területeken való átkelés remekül ábrázolja azt is, ami a katonák fejében zajlik, de kimondatlan marad.
 
Forrás: Est.Tv Magazin