A színtér a nyolcadik kerület frekventált topográfiai tulajdonságokkal megáldott lakótömbje és annak kicsiny, alkoholgőzös vendéglátóipari egysége, a Gólya presszó. A hely igen előkelő reputációja mágnesként vonzza a környék összes rosszarcú linkjét, léhűtő balekját és lecsúszott kisemberét. Az életszagú helyszín csupán csak az életszerű szituációkat kerüli, a bizarr helyzetkomikumokból építkező vonalvezetést azonban ez a legkevésbé sem zavarja, sőt ha lehet, még inkább rájátszik az abszurdra. Itt a groteszk, gázspray-s, késes bunyók mindennaposak, a házmesterek túszul ejtik saját feleségüket, családi perpatvar közben jó, ha kéznél van egy tűzoltó készülék és a disznók csak úgy, minden előzmény nélkül kidurrannak.
 
Szomjas ironizáló, gunyoros látásmódjára remekül reflektál Grunwalsky Ferenc, írótárs-operatőr drámaibb megközelítése és vadul expresszív képi világa. Igazi szociohorror ez, mert ha meg is szakadunk a röhögéstől, a végén akkor is ott marad a keserű szájíz, ami egyértelműen jelzi, hogy a dolog a komédia és a tragédia mesteri határmezsgyéjén van elvetve valahol. Tehát attól függetlenül, hogy a valóságtól elrugaszkodva szemléljük a kifacsart helyzeteket, maga a darabjaira hulló, beteg, roncs világ mégis reális képet fest. A zűrzavaros mikrokáosz lakóit többnyire elfojtott ösztöneik, és a gátlástalan erőszak vezérli, bár céljaik azok egyáltalán nincsenek, és ennek megfelelően nem is jutnak el sehová bravúros nihilmozit generálva így.