A film érdekessége, hogy az egyik szereplője, a magyar származású Peter Lorre, ugyanazon a napon született, mint én. Igaz, 66 évvel korábban. Lorre 1934-ben már ismert színész volt, ő volt a főszereplője Fritz Lang M c. filmjének is, de Az ember, aki túl sokat tudott volt az első angol nyelvű szerepe.

Alfred Hitchcock
Az ember, aki túl sokat tudott, Hitchcock 23. filmje, és egyben első darabja kémfilm "sorozatának". Egy évvel ezután forgatta igazi nagy áttörést hozó filmjét, a 39 lépcsőfokot. Ezek után még 10 kémfilmet rendezett 1969-ig, köztük Az ember, aki túl sokat tudott 1956-os remake-jét.
A sztori Svájcban indul. Bob és Jill Lawrence tinédzser lányukkal téli vakációjukat töltik. Barátjukat, aki titkos ügynök, lelövik, miközben Jillel táncol. Mielőtt meghalna, még említést tesz Jillnek egy londoni terrorista akció tervéről. Az ügynök gyilkosai attól tartanak, Lawrence-ék fecsegni fognak, ezért elrabolják lányukat, Bettyt. A házaspár követi az emberrablókat Londonba.
Rendezte: Alfred Hitchcock
Főszereplők: Leslie Banks, Edna Best, Peter Lorre, Nova Pilbeam
The Man Who Knew Too Much
amerikai thriller, 120 perc, 1956
rendező:
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek
















