Furcsa, hogy a valaha készült legjobb westernt egy olasz rendező készítette - és még furcsább, hogy egy japán szamurájfilm, az Akira Kuroszava rendezte 1961-es Yoyimbo (Testőr) koppintása volt.
Koppintás és nem remake, mivel Sergio Leone elfelejtette értesíteni az érdekelt japán stúdiót arról, hogy a forgatókönyvből filmet készít, amiért aztán perbe is fogták, és a gatyáját is leperelték róla, de ez már egy másik történet. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy maga Kuroszava, a zseniális amerikai krimiszerző Dashiel Hammett könyvéből dolgozott, és a Hét szamuráj című filmjét a John Sturges Hét mesterlövész alapján készítette, teljesen legálisan. De ennyi lényegtelen tény után lássuk, mitől is olyan fontos darab ez. Hát kérem, mert ez az első igazi spagettiwestern, az első olyan film, amely a vadnyugat világát nem tisztára borotvált hősök és makulátlan fegyverforgatók steril világának mutatta be, hanem mocskos, tisztességtelen és meglehetősen kegyetlen kornak, és ehhez persze egy remek sztorit és egy még jobb főhőst használt fel.
Utóbbi volna az a névtelen férfi, aki egy kis határvidéki városkába érkezik, ahol két banda, a Baxter család és a mexikói Rojo família rivalizál egymással. Az idegen, akinek feltűnését eleinte nem nézik jó szemmel, tudja, hogyan kovácsoljon előnyt magának a kényes helyzetből. Mindkét bandának felajánlja segítségét, biztos kezét, célt soha nem tévesztő fegyverét. Mindkét bandát sikerül csőbe húznia, és míg a rivalizáló banditák egymásnak esnek, a névtelen szerencsevadász a háttérből mozgatja a szálakat, ám egy ponton őt is sikerül tőrbe csalni. Clint Eastwood javarészt szabad kezet kapott karaktere megformálásához, így ruhatárát is maga szerezte be, beleértve a legendás ponchót és kalapját, de a félbetört szivar is az ő ötlete volt - bár sosem dohányzott -, és mint látjuk, tökéletes munkát végzett.
Forrás: Est.Tv Magazin

Per un pugno di dollari
olasz western, 94 perc, 1964
Klasszikus spagetti western hosszú kabátokkal, szúrós tekintetekkel, főszerepben a rettenthetetlen FÉRFI, aki belviszály sújtotta városba lovagol. Mindenki az ellensége, de az erő vele van...
rendező:
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek