Egy-egy mestermű lekoppintását hajlamosak vagyunk bocsánatos bűnként elkönyvelni, feltéve persze, ha kiemelkedő színvonalú kópiáról van szó. Nos, ez esetben maximálisan elnézzük Mark Mylodnak a Fargo kvázi átértelmezését.
Alaszkában nem sok minden történik - gondolhatnánk. Esik a hó, rénszarvasok jönnek-mennek az utakon. Néha mégis előfordul, hogy valaki hullát talál a szemetesben. Ráadásul még örül is neki. Paul Barnell, az anyagi gondokkal küszködő utazási ügynök, gondjainak megoldását látja a fagyott holttestben. A bolond, de mégis imádott feleségével élő férfi nem tud hozzájutni az évek óta eltűnt öccse után járó biztosítási összeghez, mert a biztosító nem akar fizetni.
Az idegen hulla viszont egyáltalán nem hasonlít a testvérére, így sajnos húsbavágó átalakítás szükséges a személycsere hihetővé tételéhez. A megkerült, csúnya balesetben elhunyt „testvér” után már hajlandó fizetni a biztosító, annak ellenére, hogy az egyik biztosítási ügynök érzi, hogy valami nincs rendben az üggyel. De Barnell mindennapjait nemcsak a gyanakvó ügynök keseríti meg. A hullához tartozik két nehézfiú is, akik nem értik, hogy hova tűnt a szeméttárolóban átmeneti örök nyugalomba helyezett áldozat.

The Big White
amerikai thriller, 100 perc, 2005
Gyanús biztosítási ügyletek Alaszkában, stílszerűen csonttá fagyott hullával, összekuszálódott szerelmi szálakkal és kellőképpen lökött helyiekkel, avagy koromfekete vígjáték a nagy fehér tájban.
rendező:
Forgalmazza: Budapest Film
Linkek
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek