Gasztró
Reggelizz, mint egy király! 3. rész
Szerencsére ma már a város minden pontján találunk jó reggelizőhelyeket, vagyis lendülettel vághatunk neki a napnak, de a minőség jellemző módon a különböző egyetemek, galériák és egyéb forgalmas és jómodú környékek táján igazán magas, legyne szó Újbudáról vagy Belpestről.
Amit a fagyiról tudni illik...
Nyaljuk a fagylaltot, mert itt a nyár, és a nagy a hőség és olyan jól esik, legyen az csoki, vanília, eper vagy valami kacifántos ízkombináció, mint a zserbós, somlóis, vagy privát kedvencünk, a fenyőmagos. Lássuk a hideg nyalat történetét, és néhány érdekességet róla.
Emblematikus helyek Pesten és Budán 3. rész
Vannak helyek, amelyek azóta itt vannak, amióta az eszünket tudjuk, és bár maga a város folyton változott, ezek az éttermek, cukrászdák és kávézók dacoltak a korral. Hozzátartoznak Budapest lényegéhez, és ha kívülről mégis látszik rajtuk némi átalakulás, attól még mindig ugyanazok, mint amilyenek nyitásukkor voltak.
Miért igyunk fröccsöt? – 2. rész
A fröccsben az a szép, hogy egyrészt nem csap fejbe, és így napközben, melegben is bártan fogyasztható, másrészt a benne lévő szódavíznek köszönhetően frissít, és nem utolsósorban elképesztő számú variációban létezik.
1
Városliget, az emblematikus - 2. rész
A néhai Ökör-dűlő - ami anno még királyi vadászterületként is szolgált - a millenniumi ünnepségekre nyerte el mai formáját, és szerencsére itt idén nyáron már több szuper kiülős hely is várja azokat, akik nem rajonganak a füves-pokrócos piknikezésért, de azért szeretik, ha sok fa veszi őket körül. Az ART ON LAKE kiállítás az idei ráadás, erről olvashatsz előző cikkünkben.
Városligeti tó, az emblematikus - 1. rész
Ha Városliget, akkor egyrészt kikapcsolódás, másrészt kultúra, és persze a kettő együtt. Vagyis nézzünk meg valami velőset, amitől épül a lelkünk és jellemünk, majd üljünk ki/be valahová, ahol megemészthetjük a látottakat, meg amit elénk tesznek.
Miért igyunk fröccsöt? 1. rész
Fesztivál, kerthelyiség, kert, terasz, veranda – megannyi hely és alkalom, hogy fröccsöt igyunk. Mert rendes embernek legyen oka arra, ha valamit iszik, és mi gondosan, de korántsem tudományos jelleggel összeírtuk mindazt, ami a fröccsivás mellett szól. Ha valamit kihagytunk volna, akkor elnézést kérünk. Egészségükre!
Új helyek 2. rész
A válogatás szempontja nem elsősorban a frissesség volt – hiszen van az alább ismeretett éttermek közt olyan, amely már pár éve nyitva áll –, hanem az, hogy milyen helyek képviselnek új szemléletet, új ízeket és színfoltot a főváros pörköltszafttól és gulyáslevestől oly régóta pacás gasztronómiai térképén...
Hús, hús! Hentes. 1. rész
Szép dolog az egészséges táplálkozás és a világ különböző ízeivel való barátkozás, de a magyar ember mindig is húsimádó marad, aki beéri egy jó kolbásszal vagy hurkával és némi savanyúsággal, arról nem is beszélve, hogy egy jó hentesnél még az átlagnál olcsóbban is étkezhetünk a pecsenyeszekcióban, ahogy azt egyre többen felismerik. Hamburger adó előtti körkép!
A menta ideje
Bár a sokaknak csak rágógumik, fogkrémek és nőies cigaretták ízesítőjeként jelenik meg a menta, a nyár eljövetelével ez a csodás növény végre megmutathatja, mit is tud. Egyszerre fűszer, gyógynövény, koktél alapanyag és a kert dísze!
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek














